Együtt visszatükrözni Jézus arcát – Töredezett, de mégis teljes a kép
Rövid beszámoló a 2025-ös Ökumenikus imahétről.
Rövid beszámoló a 2025-ös Ökumenikus imahétről.
A Chemin Neuf Közösségnek egyik legfőbb elhívása az egység, az egységért való munka, ezért az Ökumenikus imahétbe több programon keresztül is bekapcsolódunk. Várunk szeretettel alkalmainkra!
2024. november 9-10-én tartottuk Kövess engem! hétvégénket Esztergomban, 18-30 éves fiataloknak.
Szeretnél rácsodálkozni a teremtett világ szépségére, és áldani érte Istent? Szeretnél elcsendesedni egy kicsit, és Isten elé helyezni korunk dilemmáit a teremtésvédelemmel kapcsolatban? Gyere és imádkozz velünk!
Elindult az új tanév, így a Chemin Neuf imacsoportok is. Ebben az évben is két helyszínen várunk mindenkit szeretettel, hogy együtt dicsőítsük az Urat!
Május 20-án, Pünkösdhétfőn több, mint 400-an gyűltek össze ünnepi szentmisére, hogy az 50 éves Chemin Neuf Közösséget megünnepeljék.
A Zugligeti szent Család Plébániatemplomban 2021. október 2-án Kollár Klára, Lakatos Kinga és Virág Ferenc József szentmise keretében tett örökfogadalmat a Chemin Neuf Közösségben. A szentmisét Marton Zsolt püspök atya celebrálta.
Öt nap, hogy merjünk álmodni,inspirálódni a Szentlélektől és kezdjünk valami újat alkotnia közös jövőnk számára.